Cégek

Különleges helyszínt keres rendezvényének? Legyen az konferencia, csapatépítés, jutalomút, segítünk!

Érdekel

Celebrity Edge hajó

Hajótársaságok Celebrity Cruises Celebrity Edge

Celebrity Edge

egy hajó, ami a lehetetlen határait súrolja

Hajótársaság:Celebrity Cruises
Emeletek száma:16
Súly:
Hossz:
Sebesség:
Utas kapacitás:3 381 fő
A Celebrity Edge szinte történelmi fordulópont a Celebrity Cruises számára. Legújabb hajójával a társaság olyat alkotott, ami teljesen megváltoztathatja azt, amit a hajóútról gondoltál. Már maga a neve is ezt takarja – Edge, vagyis valaminek a széle, valaminek a határa. 2 évig építették a hajót, ezalatt minden egyes díszítőelemét úgy alakították ki, hogy szinte már a lehetetlenség határait súrolja. Ezen a forradalmi kialakítású hajón úgy fogod érezni magad, mintha a jövőbe csöppentél volna.

És mi teszi még különlegessé? Hogy még teljes mértékben szűz, 2018 decemberében lesz a legelső útja. És ha sietsz, te lehetsz az egyike azon pár embernek, aki megoszthatja vele ezt az utat. Egyedülálló, kifelé tekintő formatervezésével tökéletesen kiszakít a megszokott életedből, és átélheted, milyen szinte teljesen összekapcsolódni a tengerrel és a mediterrán partok világával.
 

Mi vár rád az Edge fedélzetén?

A Celebrity Cruises nem csupán egy egyszerű hajóutat kínál, hanem új alapokra helyezi a modern luxuskikapcsolódás mércéjét. A hajók kialakításának köszönhetően úgy lehetsz részese a kultúrának és a kalandoknak, hogy semmilyen kényelemről és luxusról nem kell lemondanod. Egy olyan világba szippant be, ahonnan nem tudsz máshogy távozni, csupán kipihenten és energiával töltve.

A legelső, ami várni fog rád, az a Celebrity luxusüzlet-kínálata, ahol a karóráktól kezdve az ékszereken át, a szépségápolásig és röviditalválasztékig bezárólag mindent megtalálsz, amivel meg szeretnéd lepni magadat, vagy szeretteidet. Személyre szabott ajánlatokkal és limitált kiadású termékekkel találkozhatsz, és egy olyan vásárlási élményben lesz részed, ami mind az 5 érzékszervedet elvarázsolja. Világszínvonalú üzletek sora vár rád, mint a Bulgari, Cartier és Tiffany, néhány új, feltörekvő névvel együtt, amelyek nagy része most először érhető el a tengeren.

A sok vásárlás után természetesen jól esik leülni valahova, meginni egy kávét és beszélgetni. A Grand Plaza a hajó szívében található, háromemeletes nyitott terület, melyet Olaszország lenyűgöző terei inspiráltak. Itt exkluzív étel- és italkínálatot felsorakoztató éttermeket és kávézókat találhatsz, mint a Martini Bar, a Café al Bacio vagy az újdonsült Grand Plaza Café. Ez a tér nem csupán a három emeletet betöltő csillárja miatt különleges, hanem mert a világítás és a szórakoztató kioszkok egy folyamatosan változó valóságot hoznak létre, hogy bármikor, amikor belépsz, új élményben lehessen részed.
 

A legfinomabb fogások a Celebrity Edge fedélzetén

Nem csak a hajó kialakítása az, ami rabul ejt, hogy elvigyen egy teljesen más világba, hanem az étkezési élmények is. Az Edge az egész mediterrán térség ízvilágát tárja eléd több, mint 29 éttermével és Michelin-csillagos séfjeivel.

4 fő étterme hagyományos és rugalmas időpontokban vár benneteket, változatos, egy-egy kiválasztott térségre jellemző ételkínálattal. A Cosmopolitan amerikai, a Normandie francia, a Cyprus görög, a Tuscan pedig olasz specialitásokkal kényeztet majd... de ezek csak az alap lehetőségek. A Celebrity Edge a fedélzetre akarja vinni a világ minden különleges ételét és italát, ezért létrehoztak olyan specialitásokat felsorakoztató éttermeket is, amiket sehol máshol nem találsz meg a tengeren. Hogy csak párat említsünk ezekből:
  • a Fine Cut Steakhouse-ban a legexkluzívabb steakhúsokat és legfrissebb tengeri gyümölcsöket kóstolhatod meg
  • a Raw on 5-ban nyers rákokból, kagylókból, homárokból és sushikból válogathatsz
  • a Le Petit Chef™ pedig azért különleges, mert ebben az étteremben megelevenedik az asztalod. A legújabb technológia segítségével a tányérod mellett ki is tudod választani, hogy mit szeretnél enni, és egy animált figura a szemeid előtt készíti el a fogást, ami rögtön ezután az asztalodra kerül.
Amit semmiképpen sem hagyhatsz ki, az a Magic Carpet. Ez a hajó oldalán fel-le mozgó kiegészítő erkélye gyakorlatilag a hajónak, ami alapból a Raw on 5 étteremhez csatlakozik, de rendelkezik egy külön saját ételkínálattal is. Miközben itt fogyasztasz el egy kellemes fogást, tényleg úgy érezheted, hogy semmi sem választ el a tengertől.
 

Kikapcsolódás és szórakozás

A fedélzeten található szórakozási lehetőségek pont annyira forradalmiak, gondosan kialakítottak és technológiailag elképesztőek, mint a hajó maga.
  • A színház: itt olyan váratlan, lélegzetelállító és innovatív előadásokban lesz részed, amiket korábban még sosem láttál, miközben a helyszín kialakításának köszönhetően szinte teljesen elmosódik a határ a művészek és a közönség között. A látványos, zenés-táncos és futurisztikus darabok, mint a Kaleidoscope, a Hot Summer Night’s Dream és a The Jewelry Box minden korosztály számára felejthetetlen élményt nyújtanak.
  • Eden: Az Éden az a hely, ahol a természet egybeolvad a formatervezéssel, a kulináris élvezetekkel és az előadóművészettel. A reggeleken nyugalmat áraszt, délután játékos, este pedig a bűnösebb dolgok kerülnek előtérbe. A nyitott terű éttermében pedig egész nap artisták szolgálják fel neked az olyan kísérleti fogásokat, amelyek minden érzékedet elvarázsolják.
  • a Club: nappal találkozóhely, ahol különböző interaktív játékokban, lézerharcokban és drónversenyekben vehetsz részt, majd délután stand-up előadókat, dj-ket és élőzenét hallgathatsz, késő este pedig belemerülhetsz az éjszakai élet sejtelmes világába.
  • Resort Deck, Pool Deck és Rooftop Garden: a hajó fedélzetén természetesen kültéri medencéket is találhatsz, egy tetőtéri kertet, futópályát, napozóteraszt, medenceparti koktélbárokat és kávézókat is, ráadásul mindezt egy olyan kifelé-néző kialakítással, hogy mindenhonnan a tenger végtelen látványa táruljon eléd.
  • Camp at Sea: A kisebbeket egy teljesen személyre szabott, interaktív programsorozat várja, játékos tanulással és foglalkozásokkal, egy szakértő személyzet kíséretében.
 

Szobák és lakosztályok:

A Celebrity Edge fedélzetén maguk a szobák is a leginnovatívabb technológiával lettek kialakítva, így minden egyes kabint és lakosztályt a saját kényelmi ízlésednek megfelelően alakíthatsz át. Kabinok széles választéka közül válogathatsz, hogy megtaláld a kedvencedet, akár egyedül utazol, akár nagycsaládosan, akár hatalmas erkélyt szeretnél, akár csak egy nyugalmas és csendes belső szobát. De ha sok barátoddal érkezel, akkor választhatsz az összenyitható szobák közül is, hogy mindenkinek meglegyen a maga saját tere, de ha úgy tartja kedvetek, gyorsan át is tudjatok ugrani a többiekhez. A kabinok 99%-ban hatalmas méretű francia ágyak hívogatnak, hogy megpihenj egy fárasztó nap után.
•    Az Edge Class lakosztályok végtelen kényelmet és privát hozzáférést adnak a The Retreat-hez, ahol egy külön napozóterasz, pezsgőfürdő, medence, lounge és speciális fogásokat kínáló étterem vár.
•    Az AquaClass lakosztályok a hajó spa-ja hoz közel helyezkednek el, ahol az összes szoba kialakítása a gyógyfürdők hangulatát hozza el neked, valamint exkluzív hozzáférést kapsz a spa szolgáltatásaihoz.
•    A balkonos és külső kabinok pedig azok számára lettek kialakítva, akik a tenger látványára szeretnének elaludni, és felkelni is.

És akkor még egyáltalán nem beszéltünk arról, hogy a hajó ki is köt párszor. A Karib-tenger szigetei és a Földközi-tenger partjai mentén haladó Edge privát élményekkel, valamint családi kalandokkal is vár téged, ha esetleg úgy gondolod, a hajó végtelen programlehetőségei mellett is szükséged van még újabb izgalmakra.
 

A Celebrity Edge kiemelt szolgáltatásai:

•    16 fedélzet
•    4 fő étterem, régió-specifikus ételkínálattal
•    Kiegészítő, speciális ételkínálattal rendelkező éttermek
•    Luxusüzlet-kínálat
•    Grand Plaza, a találkozóhelyek fellegvára
•    Magic Carpet, a lebegő, szabadtéri étterem
•    Színház innovatív és futurisztikus előadásokkal
•    A Club, egész napos szórakozásra
•    Eden, az érzékszervek elcsábítója
•    Resort Deck, Pool Deck és Rooftop Garden, a hajó szabadtéri kertje és medencéi, bárokkal és kávézókkal
•    Camp at Sea, a kisebbek számára kialakított programsorozat
•    Gyógyfürdő
•    Hatalmas kabinválaszték, összenyitható lakosztályokkal és exkluzív szolgáltatásokkal

><
  • galéria
  • galéria
  • galéria
  • galéria
  • galéria
  • galéria
  • galéria
  • galéria
  • galéria
  • galéria
  • galéria
  • galéria
  • galéria
  • galéria
  • galéria
Celebrity Edge hajóutak