A tekintélyes méretű, idén harmincadik születésnapját ünneplő óceánjáró 1995-ig a világ legnagyobb turistacirkálója címmel dicsekedhetett, nem véletlenül kapta tehát a Sovereign, azaz Uralkodó nevet. Ennek megfelelően építésekor felszerelték mindennel, amiről csak egy tengeri utazó álmodhatott. A hajó ma teljesen felújított állapotban, gazdag szolgáltatáskínálattal várja szórakozni és kikapcsolódni vágyó vendégeit.
A Pullmantur társaság hajói a hagyományos tengeri körutazások minden díszletét spanyolos értelmezésben és temperamentummal kínálják. Az esti étkezést két turnusban, viszonylag későn tálalják, hiszen a spanyolok későn szeretnek vacsorázni. Öt különböző étteremben étkezhetsz, evés után pedig bárok, társalgók és lounge-ok egész sora vár arra, hogy elringasson és elszórakoztasson, ameddig csak szeretnéd.
A Sovereign hajón az élet egész késő estig zajlik, akinek pedig nem elég a rengeteg szórakoztató program, akár minden nap reggelig táncolhat a diszkóban és éjszakai klubban. A tengerjáró bőséggel kínál szórakozást, sportlehetőségeket, próbára teheted szerencséd a kaszinóban, mulathatsz egész éjjel, napközben pedig nyugodtan pihenhetsz, nem kell aggódnod, hogy a gyerekeid mivel foglalják el magukat, nekik is változatos programmal készül a személyzet.
Habár a Pullmantur
nem luxushajótársaság, ezen a tengerjárón minden megvan, ami egy igazi, a mindennapok szürkeségéből kiszakító vakációhoz szükséges. Ha a Sovereign-t választod, biztos lehetsz benne, hogy valódi értéket kapsz a pénzedért.
Kabinok
A Sovereign fedélzetén 10 kategóriában összesen 1162 szálláshelyet alakítottak ki, ezek a következő alapvető fajtákra bonthatók le.
Prémium luxuskategóriájú lakosztályok
Ez a két lakosztálytípus a luxus és a kényelem bőséges lehetőségét kínálja a tengeren utazók számára. Nemcsak jelentősen nagyobb alapterülettel rendelkeznek, mint a többi szállástípus, de a hálószobától különálló nappalival rendelkeznek, valamint hűtőszekrénnyel és audiólejátszó berendezéssel is felszerelték őket. Ebben az igazán igényes vendégeknek szánt prémiumkategóriában már alapkövetelmény a kényelmes, márványborítású fürdőszoba és a kertibútorokkal berendezett privát balkon is. A luxuslakosztályok vendégei számára a Sovereign elsőbbségi beszállással, saját éttermi asztallal, minőségi pipereholmik és plüss fürdőköpenyek bekészítésével biztosítja a legmagasabb fokú kényeztetést.
Junior és nagy lakosztályok
A Junior lakosztályok a sztenderd kabinokhoz képest valamivel nagyobb lakótérrel és még több tárolóhellyel rendelkeznek. A Grand kategóriájú lakosztályokban ennél is jobb a felszereltség, hiszen még nagyobb a hely, és saját minibárt valamint kinyitható kanapét is elhelyeztek bennük. A vendégek azonban nem ezek miatt választják elsősorban, hanem azért, mert ezen szállásokhoz saját erkély is dukál, ami új szintre emeli a tengeri utazás élményét. Aki utazott már valaha privát balkonos kabinban, pontosan tudja, mennyire felemelő érzés ébredés után rögtön kimenni az erkélyre, és belenézni a nagy kékség végtelenjébe vagy megcsodálni az újonnan elért partszakaszt. Ez az a luxus, amit mindenkinek meg kell tapasztalnia legalább egyszer!
Sztenderd kabinok
A Sovereign fedélzetén nagyon széles kabinválaszték áll az utazók rendelkezésére, és természetesen a hajótestben való elhelyezkedést is kiválaszthatod. Alapértelmezetten minden kabinban duplaágy található, amely két szimplára bontható, a legtöbb szállástípus pedig két lehajtható pótággyal is rendelkezik, így akár négy fős családoknak is megfelelő elhelyezés biztosítható bennük.
A Sovereign – habár azóta kétszer felújították – a nyolcvanas évek végén épült, így elrendezésében jobban hasonlít egy klasszikus óceánjáróra, mint egy ultramodern cirkálóra, ennek egyik legnagyobb pozitívuma, hogy a kabinok a manapság megszokottnál tágasabbak és több tárolóhely jut majd a csomagoknak is.
Minden kabin alapfelszereltségéhez hozzátartozik televízió, hajszárító, öltözőasztalka és személyes értékmegőrző szekrény is. Mindegyik külső kabin rendelkezik ablakkal, amely az F és G kategóriában részben takarásban lehet.
Mikor válaszd ezt a hajót?
A spanyolok imádnak táncolni és bulizni, ez a Sovereign fedélzetére lépve már az első este mindenki számára magától értetődő lesz. A jókedv ragadós, de az animátorok is minden helyzetben igyekeznek majd táncra perdíteni. Akkor válaszd ezt a hajót, ha a csendes pihenésnél többre értékeled a hangos szórakozást! Fiataloknak elsőrangú, akár kisgyerekekkel is.
Kiemelt szolgáltatások
• 5 étterem
• 6 bár
• Broadway Show Lounge bárszínház
• Zoom diszkó és éjszakai klub
• kártyaszoba
• videójátékszoba
• kaszinó
• 2 kültéri úszómedence, 2 Jakuzzi, 2 napozóterasz
• wellness és szépségszalon
• fitneszterem, pingpongasztalok, falmászó-, foci, kosárlabda- és futópálya
• 3 üzlet (Duty Free, Spa Shop, fotósbolt)
• konferenciatermek, internetszoba
• könyvtár
Sovereign hajóutak