A 2015-ben felújított Voyager majdnem akkora, mint a Sydney-i Operaház, és legalább annyira lenyűgöző is. Fedélzetén igazi élmény az utazás, és nem csak azon szolgáltatások miatt, amit annyira szeretünk a Royal Caribbean hajóin. A Royal Caribbean szolgáltatásaiban az a legjobb, hogy
mindenkinek kedveskednek valamivel: az adrenalin-függők a mászófalon, vagy a Flowrider szörfszimulátoron borzolhatják az idegeiket, a nyugalmas pihenésre vágyók a pezsgőfürdőben kortyolhatják el kedvenc koktéljukat (vagy stílszerűen pezsgőjüket), akik pedig a hasukat szeretik, azok finomabbnál-finomabb étkek közül választhatnak az éttermek egyikében. A fiatalokra és a fiatalosakra is gondoltak, hiszen a klubokban hajnalig tart a parti, választhatsz az élőzene, és a menő DJ-k szettjei között. Sőt, nem is kell választani:
miért ne kóstolhatnál bele az út során mindegyikbe?
A Voyager of the Seas közönségkedvencei
A hajó szíve a Royal Promenade, egy márványpadlós sétálóutca, ami a hajó teljes hosszának ¾-én végigfut, a két oldalán pedig boltokat, és kisebb éttermeket találsz. Az éjszakai élet is részben itt összpontosul – a másik központ pedig a 3 emelet magas La Scala színház, ahol a
legmodernebb technológia segíti a színészeket, táncosokat és előadóművészeket a háttérből, hogy lenyűgöző produkciókkal szórakoztassanak téged, és utastársaidat.
Az utazóközönséget megkérdezve egyértelműen
az éttermek kínálatát emelték ki az elsők között: a háromszintes központi étkező mellett találsz grill-éttermet, japán éttermet, hamburgerezőt, exkluzív, ötcsillagos éttermet, kávézót, tovább az olasz- és a nemzetközi gasztronómiát megidéző éttermeket is.
Mindegyik más ízeket, más hangulatot ígér – és az ígéreteit maximálisan be is tartja. Ám egy percig sem kell attól tartani, hogy az utazás során elnehezülnél, hiszen a futópálya, a kosárpálya, a fitneszterem, a medencék, a jógaórák és egyéb, aktív tevékenységek gondoskodnak arról, hogy igazán formában maradj. Ha szereted a sportot a szórakozással ötvözni, a 12 méter magas mászófalon megmutathatod, milyen magasra tudsz törni, a szörf-szimulátor pedig amellett, hogy erősíti a törzsizomzatot, javítja az egyensúlyérzéket, és egyértelműen fejleszti a szörf-tudást, még igen mókás is. Főleg a közönség számára, hiszen az első pár próbálkozásnál garantált, hogy esel néhányat, kortyolsz párat a vízből, de idővel egyre jobb és jobb leszel, míg az utazás végére
olyan ügyes szörfössé válsz, amiről talán még álmodni sem mertél.
Családi- és gyerekprogramok
Ha gyerkőcökkel utaztok, akkor
rengeteg közös programlehetőséget találtok, például részt vehettek egy Broadway előadáson, meghódíthatjátok a mini-golfpályát, összemérhetitek ügyességeteket a játékterem gépein, vagy ámulhatjátok a parádék színes forgatagát. A kisebbeket bizonyára le fogja nyűgözni, hogy
személyesen találkozhatnak a Madagaszkár, vagy a Shrek főszereplőivel, és más, híres Dreamworks-hősökkel.
De természetesen nem kell mindig összekötve lennetek: az Adventure Ocean programjain animátorok, és képzett baby-sitterek vigyáznak a kicsikre és nagyobbakra, amíg ti egy kis páros én-időt töltötök el a medencék mellett, a wellness-részlegben, romantikusan egy pezsgőfürdőben… vagy akár kettesben a kabinban.
Apropó, kabinok…
Többféle típusból választhatsz, attól függően, hogy kisebb, meghitt kabinra, vagy grandiózus lakosztályra vágysz, ahol az egész család együtt lehet. 1557 kabin van, ebből 939 a tengerre néz, 81 pedig virtuális balkonnal rendelkezik, ami valós időben, HD minőségben mutatja a kinti látványt, hogy ne maradj le semmiről. A kijelzők óriásiak, és függöny keretezi őket, így valóban olyan érzés,
mintha bármikor kiléphetnél a saját kis verandádra. Minden kabinhoz saját fürdőszoba tartozik, van bennük interaktív TV, minibár, légkondicionáltak, és kényelmesek.
De nézzük a kabinokat sorban, egymás után:
- A lakosztályok fürdőszobáiban többnyire kádat is találsz, így ha napközben nem untad még meg a pancsolást, vagy egy kis privát fürdőzésre vágysz, elnyúlhatsz egyedül, vagy kedveseddel saját fürdőtök intim nyugalmában.
- A családi lakosztályok egyik nagy újítása, hogy a TV-állvány egyben térelválasztóként is működik, elforgatható, így az ágyból vagy a kanapéról is nézhetitek – ahol kényelmesebb. A két hálószoba, kis nappali-rész, és két fürdőszoba gondoskodik arról, hogy együtt legyen a család, mégis mindenkinek legyen egy kis, saját privát tere.
- A királyi lakosztályban mindezeken felül még egy kis zongora is van, balkonja pedig 15 négyzetméteres, étkezőrésszel ellátott, így a reggeli napsütésben költhetitek el a nap legfontosabb étkezését.
- A belső kabinok közül 138 a promenádra néz, így állandóan az események szívében lehettek, és mindig ráláttok a nyüzsgésre.
- A külső kabinok esetében 3 különböző méretben választhattok, a családi kabinokban két hálószoba és szófa is van, így 4-5 ember számára is kényelmesek.
- A balkonos kabinokban saját, privát erkély teszi lehetővé, hogy zavartalanul gyönyörködhessetek az óceánban.
Miért válaszd a Voyager of the Seas fedélzetét?
Mert lenyűgöző hajó, ami lenyűgöző helyekre visz, miközben gigászi élményeket szerezhetsz. Jelenleg ez az egyik legnagyobb hajó, ami az Ázsia és Ausztrália környéki vizeket szeli. Érezd a nagyságot és az erőt;)
A Voyager of the Seas kiemelt szolgáltatásai:
• 15 fedélzet
• 8 étterem + 0-24 szobaszerviz
• 6 bár
• Napozóterasz külön csak felnőtteknek
• Medencék
• Szabadtéri mozi
• Pezsgőfürdő
• Klubok és táncterek
• Tanfolyamok és oktatások
• Adventure Ocean programok gyerekeknek
• Broadway- és más előadások
• Fitneszterem, kosárpálya, futópálya, pingpongasztal és más sportolási lehetőségek
• Mászófal
• Játékterem kicsiknek és nagyoknak
• Játszóház és bébiszitter-szolgáltatás
• Kaszinó
• Spa
• Színházterem
• üzletek
• Könyvtár
Voyager of the Seas hajóutak