Cégek

Különleges helyszínt keres rendezvényének? Legyen az konferencia, csapatépítés, jutalomút, segítünk!

Érdekel

Caribbean Eastern úticél

Úticél

Kelet-karib

A világ népszerű úti céljai közül talán a kelet-karibi térség kínálja a legtöbb lehetőséget, ha tengeri hajóutakat keresel. A hajótársaságok szinte mindegyike kínál idevezető utakat, amik legalább egy-két kikötőt érintenek a szigetvilágban, és több kiindulási hely felől is meg lehet közelíteni. Indulnak hajók Florida jelentős kikötőiből (Fort Lauderdale, Miami), de az USA keleti partvidékéről is New Yorktól Charlestonig. Sőt, a tavaszi és őszi szezonváltás idején még európai kikötőkből is elcsíphetsz olyan óceánjárókat, amiket éppen áthelyeznek ide, a november-januári - itt a legbalzsamosabb időjárású - időszakra.

A kelet-karibi szigetekhez szigorúan véve a Brit- és Amerikai-Virgin-szigetek, Puerto Rico, és a franciák és hollandok között megosztott St. Martin tartozik, de a hajójáratok szempontjából ide szokták sorolni a Bahamákat, a Turks- és Caicos-szigeteket, illetve a hajótársaságok tulajdonában lévő kisebb szigeteket is, ahol az erre hajózó óceánjárók rendre kikötnek.

Elsősorban akkor fizess be kelet-karibi szigetekre tartó hajóútra, ha első óceánjárós utadat szervezed. Turisztikai szempontból ez a térség legfejlettebb úticélja. Számtalan jól szervezett kikapcsolódási lehetőség közül válogathatsz, a vámmentes vásárlással kezdve a vízisportokon át a történelmi látnivalókhoz szervezett kirándulásokig. Ettől függetlenül lehetőséged nyílik arra is, hogy saját felfedezőutakra indulj az óceánjárók által érintett szigeteken, és rejtett strandokat, eldugottabb, de mindenképp trendi éttermeket, kávézókat fedezz fel.

Bóklássz önfeledten San Juan óvárosának macskaköves utcáin, válogass St. Thomas vámmentes boltjainak kínálatából, golfozz a festői Mullet-öbölben St. Martinen, járd be gyalog Grand Turk csöppnyi szigetét, vagy grillpartizz és vízisportolj a hajótársaságok exkluzív élményeket kínáló magánszigetein: biztos lehetsz benne, hogy maradandó élményeket szerzel majd!

Ha az USA felől érkezel, az első megállók között lesz Puerto Rico. Ne csak a rum jusson róla eszedbe, hanem San Juan erődje, múzeumai és galériái, Vieques elhagyatott - egykor az amerikai haditengerészet lőtereként szolgáló - fehér homokos strandjai, Ponce salsától fülledt táncos estjei a hamisítatlan spanyol gyarmati hangulatot árasztó Plaza Las Deliciason!

Csatlakozz egy telihold-partihoz Tortolán, keress filmsztárokat a szépséges Virgin Gordán, barangold be azt egykori cukorüzemek festői romjait az egykori holland kalóz nevét viselő Jost Van Dyke-on, vagy ugorj be az éves homár-fesztiválra Anegandára, ahol mindenkit vár egy függőágy! A Brit Virgin-szigetek feledhetetlen hangulattal várnak.

Az Amerikai Virgin-szigetek tagjai között, bár közigazgatásilag az USA részei, nem is lehetne nagyobb különbség: St. Thomas a térséget keresztül-kasul átszelő óceánjárók kikötőhelye, csodálatos nevű fővárosa, Charlotte Amalie színes, zsibongó vásári kavalkádjában könnyen elszédülsz, de ne csüggedj, pár lépés és várnak a hófehér homokos strandok. St. John szigete a legzöldebb, nagy része - legyen víz felett vagy alatt -, természetvédelmi terület, számos túraösvénnyel és sátortáborokkal. Ha rajongsz az ökoturizmusért, ez a te helyed! St Croix a legkevésbé turistaközpontú, de akad itt is látnivaló: Fort Kristiansvaern erődje vagy a tenger alatti világ. Északi partját nem véletlenül hívják a búvárok Mekkájának: a világon szinte egyedüállóan, 3500 méteres mélységbe szakad itt le a tengerfenék, mint egy hatalmas fal. Ha igazán szeretnéd megízlelni a mélységet, itt csobbanj egyet!

Hasonló mélységérzetet a Bahamák is kínálnak: kék lyukjaiban - a tenger szintje alatt kezdődő, akár 200 méter mély függőleges sziklakürtők - páratlan búvárélményeket élhetsz át. Eleuthera zötyögős útjain átverekedve magad pedig biztosan rátalálsz arra a bizonyos titkos partra. Az önfeledt pancsolás közben se feledd azonban, hogy itt kezdődött Amerika újkori történelme: három, a mai óceánjárókhoz képest kis lélekvesztőnek tűnő hajó horgonyzott le egyik szigete – feltehetően San Salvador - partjainál, fedélzetükön egy maroknyi spanyollal, akik Indiát keresték egy bizonyos Kolumbusz Kristóf vezetésével, de a földi paradicsomra leltek!


  Kelet-karib hajóutak