Az MSC Meraviglia nevű hajója a világon az ötödik legnagyobb az óceánjárók sorában. Méreteit éppoly nehéz elképzelni, mint azt az őrületes összeget, amit erre a hajóra költöttek. 167 600 tonnájával igazi monstrumnak számít, ami mindezek ellenére mégis könnyedén és főleg nagy biztonsággal szeli a vizeket, egyszerre akár 5700 vendéggel, plusz az ehhez a számhoz tervezett legénységgel, személyzettel a fedélzetén.
Az MSC Meraviglia annak a nagyszabású hajóépítő programnak a részeként született meg, mely 2022-ig évente kibocsát egy új, fantasztikus méretű és minőségű luxushajót. 2017-ben indult útjára - aki ilyesmit szeretne, kilencmilliárd eurót spóroljon össze, ennyibe került ugyanis a Meraviglia.
Az MSC Cruises hajótársaság régóta uralja Európa, Dél-Afrika és Dél-Amerika vizeit. Most Észak-Amerika hajóútvonalait tervezi meghódítani, nagyobb szeletet hasítva az ottani piacból. Két európai szezon után az MSC Meraviglia átúszik a csodás Miamiba, hogy ettől az évtől kezdve ebből a kikötőből futhasson ki, és ide is érkezzen vissza élményekkel teli, elégedett utasaival, akik a Karib-tengeren töltötték életük egyik legszebb vakációját.
Az MSC mindig az olasz stílust és a mediterrán életérzést képviselte. A Meraviglia mindezeken felül az amerikai sztenderdeknek és elvárásoknak is megfelel. A hajón az angol nyelv az elsődleges. Ha kedvet kapsz hozzá, a megszokott olasz és nemzetközi finomságok mellett a két új étterem egyikében ázsiai finomságokat találsz majd, míg az amerikai steakhouse-ban a csak az ilyen helyekre jellemző, kiváló minőségű, érlelt húsok kerülnek a tányérodra. Az Amerikában a szórakoztatás csúcsát képviselő
Cirque du Soleil állandó társulattal van jelen, hogy esténként olyan előadásokra ülhess be a hajó színháztermében, akár kedved szerint minden nap, amire Las Vegasban egy-egy jegy száznegyven dollárnál kezdődik.
Nagyot mertek álmodni a Meraviglia tervezői. Annyiban biztosra mentek, hogy a más társaságoknál jól működő, népszerű elemeket szépen ötvözték, és beépítették ide, hogy minden egy helyen legyen: a roppant népszerű teppanyaki-éttermet, belső központi promenádot elképesztő LED-plafonnal, high-tech színháztermet, duplex lakosztályt és egyéb, máshol már bevált megoldásokat. De itt nem álltak meg: mindezekhez hozzáadódnak a szuperexkluzív Yacht Club szolgáltatások, és az MSC egyik jelképe, az átriumban a Swarovski kristályokkal kirakott központi lépcső, ahol a vendégek különösen szeretnek fotózkodni.
A hajón minden pillanatban történik valami izgalmas. A nap bármely szakában fogsz találni kedvedre való elfoglaltságot, akár relaxálni szeretnél, akár a sűrűjében szeretsz szórakozni. Medencés partyk, klubok különböző stílusú zenékkel, programokkal, parádék és show-k váltogatják egymást megállás nélkül. Kedveled, ha elkápráztatnak? Akkor tetszeni fog ez a hajó.
Az
éttermeket a szokásos bőség jellemzi, de hadd emeljünk ki két dolgot: a főétterem menüjét az a Carlo Cracco mesterszakács állította össze, akinek Milánó legelegánsabb promenádján, a Galleria árkádjai alatt működik fine dining luxusétterme. A csokifelhozatalért pedig egy híres csokimester, a tévedhetetlen ízlésű Jean-Philipe Maury felel.
Nem kérdés, hogy a hajó a legmodernebb technikai újításokkal is felszerelt. Használd utazásod alatt az MSC for Me alkalmazást, hogy mindig naprakész legyél. Ennek segítségével követheted a programokat, a számlád alakulását, de egy mozdulattal foglalhatsz asztalt a neked tetsző étterembe, vagy parti kirándulást a számtalan izgalmas ajánlat közül.
A Meraviglián a vendégek átlagéletkora fiatal negyvenes. A családok kimondottan kedvelik, így az iskolai szünetek idején várhatóan a gyerekek száma megugrik a hajón. Ezzel együtt a nekik szóló programok is megsokszorozódnak.
Napközben a hajón mindenki lazán és kényelmesen öltözködik. Az esti, ültetett vacsorák közül kettő kimondottan elegáns, ezek közül a kapitányi vacsorára érdemes egy klassz öltönyt vagy estélyit becsomagolnod. A többi vacsora lazán elegáns a főéttermekben. Dönthetsz úgy, hogy a büfében próbálod visszafogni magad, hogy ne kóstolj meg mindent (nehezen fog menni), itt végképp nincs előírt öltözködési kódex, de ha jót akarsz magadnak, a főéttermek finomságait eszed végig (és utána még mindig felmehetsz a büfébe, ha nem volt elég. De elég lesz, ezt biztosan mondhatjuk).
Hol fogsz aludni? A kabinok
Egy hajóút alkalmával a kabinodban nem túl sok időt fogsz eltölteni, ennek ellenére az MSC Meraviglia lakóterei nagyon változatosak és igyekeznek mindenfajta igénynek és pénztárcának megfelelni. A kényelem és elegancia a lakosztályok esetében nem ismer kompromisszumokat. A tv, légkondicionáló berendezés, a széf, a házitelefon és a jól felszerelt minibár alapvetés. A Wifi térítés ellenében vehető igénybe.
Lakosztályok
Royal suite
A hajó legelőkelőbb lakosztálya. 65 m2 méretű, 40 m2-es balkonnal. A fürdőszobában zuhanyzó és kád is található. Interaktív TV-vel, telefonnal, hűtővel, Nespresso kávégéppel, széffel felszerelt. A franciaágy előzetes kérésre két egyszemélyes ággyá alakítható. A wifi térítés ellenében áll rendelkezésre. Privát élménymedence!
Deluxe suite Wellness
28 m2 méretűek, balkonnal, TV-vel, hűtővel, minibárral, kávégéppel, széffel felszerelt. A franciaágy előzetes kérésre két egyszemélyes ággyá alakítható. Fürdőszoba zuhanyzóval. Technnogym eszközzel felszerelt, hogy az edzéseid itt is folytathasd úgy, hogy ki sem kell tenned a lábad a lakosztályodból.
Duplex suite
Kétszintes lakosztály, az elsőn a nappali-étkezővel, ahol a kanapé kétszemélyes ággyá alakítható. Az emeleten található a hálószoba. 59 m2-es méretükkel lakóik igen kényelmes, komfortos helyen szállhatnak meg. Gardrób, két fürdőszoba – az egyik kádas, a másik zuhanyzós. Interaktív TV, telefon, széf, minibár.
Suite sarokerkéllyel
27-39 m2, kétágyas, külön ággyá alakítható fekhellyel. Nagy sarokerkély tartozik hozzá, plusz privát pezsgőfürdő a lakosztályon belül.
Grand Suite – 12 db, Wellness Grand Suite
32-49 m2 méretű, balkonos lakosztályok, szeparált hálókkal, nappalival.
Kabinok
- Családi kabin: Az egész család számára, akár 9 főig, változó méretben. Két vagy három egybenyitható kabinból áll.
- Erkélyes kabin: a balkonos kabinok két- vagy négyszemélyesek, 19-22 m2-esek. Interaktív TV-vel, telefonnal, széffel felszereltek. Minibár is van mindegyikben.
- Külső kabin: Az ablakod az óceánra néz, így csodálhatod a hullámokat, és reggelente a kikötő nyüzsgését. Két személy számára, 15-22 m2-en.
- Belső kabin: A belső kabinok ún. „hamis ablakkal”, vagyis egy ablak méretű tükör segítségével kínálják a tágasság illúzióját. Méretük: 16 m2.
- Stúdió: Egy személy részére, önállóan utazóknak. 12 m2 a mérete. TV, telefon, minibár, széf található benne.
Mikor válaszd ezt a hajót?
A Meraviglia annyit tesz: csoda. Rá is szolgál. Ha szereted a kényeztetést, a pörgést és ha van miből választanod, legyen az program, szórakozás, étel-ital vagy kirándulás, a Meraviglia tetszeni fog neked.
Az MSC Meraviglia kiemelt szolgáltatásai
• LED-mennyezetes promenád
• aquapark csúszdákkal
• medencék
• kötélpark
• 10 étterem, kávézók és bárok
• fitness-wellness részleg
• spa és szalonszolgáltatások
• high-tech színházterem Cirque du Soleil show-val
• diszkó, táncterek
• programok és animációk szinte megállás nélkül
• promenád elegáns üzletekkel
• csodás panorámát kínáló terek és lounge
• 19 fedélzet
• jacuzzik
• sportplex közösségi tér
• bowling
• játszótér és babaklub
• mini és junior klub a nagyobbacskáknak
• tiniklub
• F1 szimulátor
• mozi
Msc Meraviglia hajóutak